Archive for the 'Gap the mind' Category

01
Jan
10

2010: A változás éve

Beköszöntött az újév… ha lehet angolosan távozni, akkor angolosan érkezni is lehet. Na valahogyan így voltam én most az ünnepekkel és az újévvel. Ennyire gyorsan még egyik sem telt el. Igaz, majdnem végig dolgoztam, a maradék idő nagy részében pedig aludtam. Élni tudni kell :D

2009… az index szerint a donaldkacsázás éve

Lássuk akkor h nekem milyen év volt ez.

2008. dec. 31-ével kiléptem az ELTE közalkalmazottainak sorából és az egyetemista munkanélküliek csoportját bővítettem fél évig. Tudatos döntés volt. Egy részről untam már azt a munkahelyet, úgy éreztem, hogy a fizetés és a belefektetett energia (vagy annak hiánya) nem áll párhuzamban, más részről pedig készülni akartam a záróvizsgákra. A szakdolgozati portfólióm (igen, BA-n így hívják, mert 4×10-15 oldalt kellett írni a 4 szigorlati tárgy keretein belül választott témákból) több, mint fele még előttem állt. Apukám is támogatott a döntésben: visszatértünk a zsebpénzre. :P Ezen túl készültem Liverpoolba: az A-terv szerint kint szerettem volna elvégezni az MSc-t.
A magánéletemben egy meglehetősen szomorú és viharos időszakon voltam túl. Kiléptem egy nagyon hosszú (majdnem 3 évig tartó), szép, de kilátástalan kapcsolatból.

Így indult a január. A tavalyi szilvesztert a Kuplungban töltöttük barátokkal breakbeaten. Nagyon jó volt, azt tudom, bár  nem sokra emlékszem. :D A január viszonylag nyugisan telt. Vizsgaidőszak, természetesen. Voltam a Sick7 crew által szervezett break versenyen, ahova Csé vitt be. A tavalyi év egyik pozitívuma, hogy a cirkuszban megismertem pár embert, akikkel azóta is szívesen tartom a kapcsolatot: köztük Csét, akit nagyon kedvelek, nagyon jófej… Januér végén voltam pár napot Berlinben, a Tropical Island-en, ami egy hatalmas üvegbúra alatt berendezett trópusi paradicsom: medencék, szauna, pálmafák, homokos! medencepart, trópusi növények és állatok… Mintha az ember egy hatalmas üvegházban fürdene. Ide tulajdonképpen dolgozni jöttem: beindítottuk a zsonglőr egyesület Grundtvig tanulási kapcsolatok EU-s projektjét a spanyol és a német partnerekkel. Nagyon élveztem volna az ott létet, ha nem lázasodom be nagyon durván. 39 körül volt a lázam, minden bajom volt: mindezt egy olyan helyen, ahol 36 fok volt és 80%-os páratartalom. Amikor nem megfagytam, akkor éppen izzadtam, mint a ló. Tulajdonképpen semmit nem csináltam, csak az egyik nyugágyból feküdtem át a másikba és zabáltam az algopyrint. Miközben strandolhattam volna egy jót a berlini -5 fokos hidegben :/
Váratlanul hazajött a volt párom, ami elég rendesen felborította a rezignált érzelmi állapotom. Találkozgattunk egy darabig, a hétvégéket nála töltöttem. Nem volt egyszerű… Hiányzott a tényleges elválás és most újra itt volt, egy városban velem…
Január végén láttam moziban a Csillogás c. filmet. Fliegauf Benedek rendezte: riportfilm halálközeli élményt átélt emberekkel. Számomra egy újabb bizonyíték arra, hogy az elkerülhetetlentől nem kell félni. Mindenkinek ajánlom!

Februártól gépírás tanfolyamra jártam. Ez is a “tökéletes titkárnő” képzésem részét képezte :D Ha már a pszichológia diplomával sehova nem fogok tudni elhelyezkedni, legalább legyen 1-2 skillem, amivel találok munkát.. Ez rossz vicc, de mint minden viccnek, ennek is a fele igaz. Sajnos. Februártól egyébként elkezdtem munkát is keresni. Tudtam, hogy hónapokba fog telni, mire találok egy részmunkaidős állást, amit tudok majd egyetem mellett végezni. Abban bíztam, hogy a záróvizsga környékére találok majd valamit. A suliban elkezdtem megírni még két műhelymunkát (a portfóliómba): az egyiket az iskolai agresszióról, a másikat pedig a hipnotikus fogékonyságról. Ez utóbbi miatt csoporthipnózisokra jártam jegyőkönyvezni a félév során. Vettem fel gyermekvédelem órát, ahol megismertem egy nagyszerű szakembert, Hegedűs Juditot. Az ő közreműködése révén a félév során voltam Aszódon a javítóban és Tökölön a fiatalkorúak bv intézetében intézménylátogatáson. Mehettem volna még Rákospalotára a lányok részére fenntartott javítóba és Szegedre a Csillagba, de akkor külföldön voltam (júliusban Spanyolországban). Nagyon jók, érdekesek voltak ezek a programok, jó h bevállaltam őket, mert rendkívül sokat adtak: információt és élményt egyaránt. Visszatérve a februárra: voltam ismét a Punk ‘n Disorderly fesztiválon Berlinben. Nagyon jó volt! Egy hónapon belül kétszer egy városban, amit imádok :) Ismerősöknél laktunk, akik nagyon kedvesen és vendégszeretően fogadtak minket. Ha tehetném, egyszer eltöltenék kint picit hosszabb időt és megtanulnék németül. Még ennek is eljöhet az ideje. :)

Márciusban túl sok látványos dolog nem történt, ellenben annál fontosabbak voltak: újra letettem az angol felsőfokot, mert a liverpooli egyetem nem fogadta el azt, ami nekem volt. Nagyon örültem, hogy alig felejtettem valamit, köszönhetően az angol nyelvű állásnak az egyetemen és a sok utazgatásnak. Az IELTS vizsgán 7.5 össz pontot szereztem, ami erős felsőfoknak felel meg – mindezt pár heti készüléssel. Beadtam a felvételit is kintre. Voltam az Its Rite breakversenyen, amit a Sick7 nyert meg. Megérdemelték :)

Az április az előkészületek hónapja volt. Írtam a műhelymunkákat. Vártam a felvételi eredményét: és igen! Behívtak szóbelire. :) Készülődtem a kiutazásra, megvettem a repülőjegyet, szerveztem szállást. Elkezdtük a zsonglőrtalálkozót is szervezni: Pintye Tomival, kedves barátommal és szervezőtársammal leutaztunk Gyomára a polgármesterhez – beindítottuk az eseményeket. Innentől kezdve aktívan foglalkoztunk a szervezéssel h augusztus végén egy színvonalas találkozóval várjuk a hazai és a külföldi zsonglőröket és egykerekűsöket.

Május = Liverpool. Életem egyik legnagyobb élménye! Nem írnám le újra, hiszen már egyszer mindent leírtam ide a blogba, vissza lehet keresni :) Sajnos, nem vettek fel, de ettől függetlenül maga a felvételi és a kiutazás is olyan tapasztalat volt, amiből sokat lehetett tanulni. Emellett vidám, izgalmas és kalandos. Mindenesetre eldőlt h újabb két évet még biztosan itthon töltök. Életbe lépett a B-terv: MA képzés az ELTE-n.

A nyár első hónapja, Június, egyértelműen a tanulásról szólt. Leadtam a szakdolgozatom, majd a záróvizsgák követték egymást feszített tempóban, végül a felvételi következett július elején. Mással nem is foglalkoztam. A grundtvigos projektet szerveztük még és voltam a Balaton Bike Fest-en az egykerósokkal. Na, az nagyon vicces volt :D Jó volt a vizsgák után és a felvételi előtt kicsit lenyugodni, újra feltöltődni energiával. :)

Július 6-án letudtam az ELTE-s felvételit is. Már akkor biztos volt h felvesznek uh egy percig nem aggódtam. Már csak azért is, mert nagyjából annyi jelentkező volt, mint hely, az egyetemnek meg kell a pénz… könnyű volt bejutni, egyedül a szakirányos helyekért folyt a harc. Szerencsére felvettek oda, ahova jelentkeztem: Tanácsadás és iskolapszichológia szakirányra. Mindjárt a felvételi után indultam ki Spanyolországba az Európai Zsonglőr Találkozóra “dolgozni”. :) Erről is írtam jó pár post-ot a blogba. Python Lacival és Tzupival rengeteget hülyéskedtünk, nagyon kellemes pár napot töltöttünk el a Baszkföldön a meglehetősen fagyos és kellemetlen időjárás ellenére is. Majd rögtön jött a gárdonyi zsongi tali. Reggel hazaértünk és már aznap mentünk le. :D Majd egy napot apánál pihiztem Fonyódon. Lett munkám is egy iráni tulajdonú ingatlanos cégnél, de elég hamar befejeztem ott a pályafutásom, mert a boss elég érdekesen értelmezte a részmunkaidő és a rugalmas beosztás fogalmait. Bementem dolgozni 10-re, ő megjelent fél11-kor. Persze, nekem nem volt kulcsom… Majd 4 órát se dolgoztam, hanem 2-3 óra után hazaküldött h neki mennie kell… Kb három hét (összesen 5 munkanap) után kiléptem.

Az augusztus nagyon durva volt. Nem sokat aludtam, ellenben annál többet buliztam. És persze pihi, lazulás. Anyáékkal és rokonokkal voltunk Kőrös-hegyen a Balatonnál pár napot. És persze Sziget fesztivál, ahol idén én szerveztem a cirkuszi sátornál a játékkölcsönzőt. Ezért kaptam egy heti jegyet. Nem aludtam kint, annyira azért már nem vagyok fiatal :/ :D Nem szeretem… Annyira nagyon jó koncerteket láttam!!!! Buena Vista Social Club, Goran Bregovic, Pendulum, Prodigy, The Offspring… :) Lehet h a következőt kihagyom és Ozorára megyek… majd meglátom. :)
Hónap végén a zsongi tali megint odab*tt :D Ezt se akarom újra leírni: beszéljenek helyettem a képek és videok a Galéria -posztban! :) Nézzétek meg mindet! :) 5 nap alatt valami 12 órát aludtam, mellette reggel 8-9től este 10-11-ig meló folyamatosan, utána pedig buli, lazulás… Nem is tudom h bírom ki. Idén már sokat tanultunk a tavalyi hibákból uh mondták a külföldiek is h csodálkoztak, mennyire nyugodtan és higgadtan tudtuk kezelni a dolgokat. :) Végül is idegeskedéssel nem fog semmi gyorsabban haladni, csak az ember kicsinálja magát. Ez egyébként az életre is megszívlelendő tanács. :)
Augusztus aktív állás és albérlet-kereséssel is telt. Eredeti terveim szerint szeptembertől már albérletben kezdtem volna az új tanévet. Sajnos, ez nem jött össze. Nem találtam lakótársat, így lecsúsztam a megfelelő lakásról is. Ez úton köszönöm barátnőmnek, Pankának a sok fáradtságot! :* Illetve ugyanebben az időben apukámék majdnem megvették Balatonon az iker-nyaraló másik felét is. Aztán ez nem jött össze és végül úgy döntöttek h a sok évtizede félretett pénzből veszünk majd ősszel egy garzonlakást nekem. Ekkor még semmi konkrétum nem fogalmazódott meg, ráértünk keresgélni. Apa úgyis tankönyvet írt az egyetemen, előbb azt be szerette volna fejezni.

Szeptemberben beiratkoztam az egyetemre, az alma materbe, az ELTE-PPK-ra. Elég lájtosan telt a hónap. Voltam Szegeden barátoknál pihenni egyet. Aztán elkezdtek történni mindenféle dolgok… Lett munkám például, amit nagyon szeretek. Jófejek a kollégáim, a főnökeim. Rugalmas az időbeosztás, bármikor mehetek dolgozni, csak átlagban le kell dolgoznom heti 20 órát. Netto 500ft-os órabérrel dolgozom. Már a betanulás idejére bejelentettek: többre, mint a minimálbér! Szinte hihetetlen egyébként… Nem is megterhelő munka. Nem keresem agyon magam, de suli mellé ennél jobb állást nem is találhattam volna. Kicsi a világ: két kolléganőmet már ismertem korábbról még az előző előtti barátom révén. :D Csodálkoztunk nagyokat :D
A munka mellett elkezdtem angolt tanítani egyik csoporttársamnak és barátnőmnek. Az első angol óra sikerességén felbuzdulva azóta is rendszeresen tartom neki a nyelvvizsga-felkészítő órákat. Óriási dolog nekem h élvezi az órákat. Remélem, a nyelvvizsgát is ilyen könnyen, lendületesen fogja letenni tavasszal. Már most szorítok érte. :)
Hónap végétől egy szerencsés szerencsétlenség folytán (mert minden rosszban van valami jó), elkezdtem Krav Magára járni. A suli büféjében mesélte egy srác, hogy mi történt vele, akkor tájt nekem is volt egy inzultusom az utcán, aminek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Véletlenül ott volt az a srác is, aki később az instruktorom lett. Ő mondta azt h az emberek többsége nincs felkészülve ilyesmire. Megtaláltam őt az interneten is, a krav-maga.hu-n, írtam neki, mondta h menjek le edzésre nyugodtan. A krav-magáról dióhéjban azt kell tudni, hogy egy magyar eredetű önvédelmi és taktikai rendszer, amely az izraeli hadsereg hivatalos közelharc-rendszere. Én ennek tanulnom, gyakorlom heti háromszor a civil változatát. Persze, kiderült h az edzőm is a PPK-ra jár interkulti szakra és van egy csomó közös ismerősünk, de nem csak a suliban, hanem punk koncertekről is. No, és edzőtársaimmal is :) Ennyire azért nem lehet kicsi a világ… Már kezdem megszokni :D Az edzéseket imádom, hihetetlenül jó. Bevallom, kicsit függő lettem. Sikerélményem is van, haladok is.

Októberben részt vettem Elliot Aronson, amerikai szociálpszichológus előadásán. :) Jó volt, érdekeseket mondott. Nagyon jó előadó. Könnyen érthető volt az angol, amit beszélt. 17-én voltam egy krav női szemináriumon, ami inkább nekem gyakorlás volt, mint tanulás, mert a legtöbb technikát már tanultam az edzőmnél. No, és elkezdtünk lakásokat nézni. Főleg az interneten kerestem, mert ott volt kép a hirdetés mellett és alaprajz, foto alapján nagyon sok lakást már ki lehetett zárni. Októberben őszi szünet alatt pihi volt. Egyetemre nem nagyon jártam be. Volt néhány tömbösített gyakorlatom, azokra igen, de az előadásokra nem. Alapozás címszóval, leadták újra azt, amit három évig tanultunk. Azt meg elolvasom könyvben, nem kell nekem ott ülnöm… Október 30-án kimentünk apáékkal a temetőbe nagyszüleimhez, majd megnéztük az első lakást, amit kinéztünk a hirdetésekből. Nagyjából ez itt el is dőlt h ez a miénk lesz. Másnap apával visszamentünk világosban is h lássuk napfényben is a pecót. Halottak napján megbíztuk az ingatlanosokat h intézzék el az adás-vételt és november 18-án a miénk lett a lakás. Két hét. Apukám biztos benne h nagyszüleim “keze” volt a dologban, mert ekkora szerencsénk nem lehet. Persze, felmerül a kérdés h ha tovább nézelődünk, akkor találunk jobbat, de nem valoszinű: I. kerület, CSalogány utca, az ablak a Málna utcára néz. 2. emelet, 34nm, egyedi mérőórás, közös kts tartalmazza a házközponti fűtés árát. Van hozzá pince és lift is van a házban. Egyetlen negatívuma h kompletten fel kell újítani, ami jelenleg is folyamatban van. Át is építettük, mert a beosztása nem volt túl ideális. Így viszont tökéletes lett: 4nm előszoba, 4nm fürdőszoba sarokkáddal és WC-vel és egy 26 nm-es amerikai konyhás nagy, napfényes, délkeleti fekvésű szoba. A szoba ablaka tulajdonképpen egy kis franciaerkélyhez tartozó ajtó. Az előszoba terébe, a szoba felé “nyíló” galériát építünk, ahol aludni tudok majd. 3 perc a Batthyány tér, 8 perc a Mammut és a Moszkva tér. Nagyon ideális helyen van. A ház körül nagy parkoló. Értékálló. Tulajdonképpen egy ilyen lakást soha nem tudtunk volna megvenni, ha az előző tulaja nem lett volna olyan, amilyen… Elég ramaty állapotban volt a lakás, amikor megvettük uh akkor el is határoztuk h ezt bizony teljesen ki kell pucolni és felújítani. Január közepéig a 80%-a meglesz és tavasszal beköltözöm. Gyorsan történnek a dolgok…

A december munkával, vizsgákkal és felújítással telt. Voltunk Tzupival pár napot Szegeden a vizsgáim után, még karácsony előtt. Elég chilles volt, de pont ez volt benne a jó. Kóbász, kedves vendéglátónk most is mindent megtett a kényelmünkért. :) (Puszi) Nagyon vicces, de elmentem P1 szintre Krav Magán vizsgázni :D Magam sem gondoltam volna h ennyire be fog jönni… :P Nem tudom az eredményét, de az edző szerint biztosan megvan. Szerinte a P2-n is átmentem volna… :P Az ünnepekről már írtam a poszt elején. Voltak persze mindig ilyen-olyan bulik itt-ott, pl a Jungle-ben nagyon jó bulik voltak. Társasági életet éltem, moziba, színházba, koncertre mentem. Legutoljára anyával voltam swing, jazz, ragtime koncerten. Egyik nagyon kedves ismerősömmel, Küzdi Tomival a Mozi ünnep alatt megnéztünk pár nagyon szutyok filmet. De legalább voltam már 3D-s vetítésen is :)

A tegnap éjszaka (szilveszter) igen érdekesen sikerült. Feljött Szegedről Anna barátnőm. Dolgoztam délután, onnan felugrottam apához koccintani, aztán egykerós házibuli, majd Almássy téren elektronikus tánczenei buli :D Na ezt így nem kommentálnám… Inkább elmegyünk ma is h jó emlékünk is legyen az újév elejéről :D Ma este Kuplungban ingyenes parti: Palotai, Ludmilla, Metha :) Ott leszek :)

A babona szerint az ember (lánya)egész évben azt fogja csinálni, amit az év első napján. Hát.. Én ma aludtam, ettem és blogot írtam. Remélem, ennél tartalmasabb lesz a 2010-es év :D Egyelőre úgy tűnik, a változás éve lesz. :)

07
Oct
09

társadalom klinika

Reflektálva a facebookos hozzászólásokra:

A gázspray tényleg csak akkor ér valamit, ha az ember tudja használni. Érdemes előbb venni 1 olyan flakont, amit kifúj az ember h tudja, mennyire kell pontosan célozni, mekkora a hatótávolsága, mennyire viszi el a szél (bár szélben és zárt térben nem ajánlatos használni, mert könnyen magának ássa vele az ember a gödröt), mennyi idő elővenni farmerzsebből, akárhonnan. Ha kézben van, hogyan kell oldani a biztonsági zárat, stb. Persze, semmit nem ér, ha nincs kézben! Azt a 10 percet, amíg az ember leszáll a 9xx buszról és hazasétál az éjszakában (figyelem! sok esetben addig támadják meg az embert, amíg keresgéli a kapu előtt a kulcsát…), mindenki kibírja.

Elvetemültek (bár nem ajánlom) kipróbálhatják h milyen hatása van. Itt azért eszembe jut, amit oktatófilmek elején szoktak kiírni:

WARNING
The skills demonstrated in this program are being practiced by professionals. Do not attempt these on your own.

A youtube-on vannak (vicces) videok h mit okoz egy ilyen spray. Ha az ember csukott szemmel, zárt szájjal átsétál egy ilyen felhőn úgy h közben nem vesz levegőt, akkor is halál… De tényleg. Nem mindenből kell a saját élmény. :) Viszont az is igaz h ha nem tudja az ember, mire számíthat és a támadóját lefújja úgy h nincs meg a kellő távolság, akkor könnyen kerülhet olyan helyzetbe h ketten fetrengenek a földön és tragikomédiába fullad (szó szerint) az egész…
Mindenkinek lelke rajta. A gázsprayt nem közelharcra találták ki olyan értelemben h kell pár méter távolság, aztán spuri… Amennyire én gondolom. De van oldalt a blogrollban egy önvédelmi blog, ahol szépen leírják az alap tudnivalókat. Én nem vagyok szakember, tehát amit írok, az leginkább az én véleményen. Mindenféle tanácsot, kritikát szívesen fogadok (a “hülye picsa” jellegű kommenteket nem akceptálom)! :)

Nekem ad egyfajta biztonságérzetet h a zsebemben van és ha lerúgtam a támadó tökét, akkor utána le is tudom fújni h az adrenalintúltengéstől, amitől nem érez fájdalmat,  mégse támadjon meg újra… (*irónia)

Mindenesetre had idézzem itt egy fegyverbolt válaszát, amit arra a kérdésemre küldtek h ajánláják-e a gázsprayt (kravosok most csukják be a szemüket :D ):
“Onvedelmi sportok adta illuzio helyett inkabb egy jo gazrevolvert es az azzal valo gyakorlast ajanlunk.
Ezekrol bovebben: www.gazpisztoly.hu

Pontosan nem ismerem a hatályos jogszabályokat (a linken megtalálhatók), de elképzelem, ahogy egy konkrét fegyverrel mászkálok. Megyek mondjuk bulizni a Corvintetőre és ha egy részeg rámtámad, akkor előkapom a tokból, ami az övemre van csatolva,  a kis pisztolyomat és a fejéhez szorítom h jó lenne, ha eloldalogna :D Meg egyáltalán. Ki használ gázpisztolyt? :D
Ha valakinek van és engedélye is van a viselésre és btw olvassa ezt a blogot, írja le, legyen szíves, a tapasztalatokat, mire használja, stb. Nekem kicsit paradox ez a dolog… Civil használatra nem nagyon tudom elképzelni.Max azt h a kesztyűtartómban figyel (a trabant nemlétező kesztyűtartójában :P ) és ha behajol egy részeg fedélnélküli akkor megfenyegetem h kívül tágasabb, majd rázárom az ablakot (feltekergetem) és a trabant maximális 80km/órás sebességével megfuttatom a kálvária téren… Komolyra fordítva a szót, “szakemberek” (pl. biztonsági őrök) kezében el tudom képzelni, de civil használatra nehezen. Fegyver helyett??!! Ok… Nem halálos? Ok… Én egy ilyennel védjem meg magam?!  Ezt így h gondolta ez az üzlet (nem nevezem meg), nem tudom… :D

Na, summa summarum, azért vettem ma egy sprayt, jelenleg a legerősebb, ami hazánkban kapható. Remélem, sose kell majd használnom, de őszintén, a viktimológiát rám lehetne építeni, annyi szar történt már velem. Bár, az is lehet h nem kellene punkokkal skinhead koncertekre mennem :D

Kicsit más. Amiről a cím is szól. Társadalom klinika – kritika. Volt ma drogprevenciós készségfejlesztő gyakorlatom. Hogy mit takar ez a gyönyörű műszó? Olyan játékos jellegű önismereti és készségfejelsztő gyakorlatokat csináltunk, amelyek fejlesztik a személyiségünket, társas készségeinket, hozzásegítenek önmagunk megismeréséhez, ezáltal segítve azt h ne kerüljünk be a drogok gerjesztette spirálba. Ez nekem egyetemi kurzus, tehát nem arról van szó h most itt összeült két tucat anonim drogos h megbeszélje az élményeit. :D A csoportot a Kompánia Alapítvány kortárs segítői vezették, akik fiataloknak tartanak megelőző foglalkozásokat iskolai környezetben.
A bemutatkozás után 1-2 feladattal mindenki elmondhatta a véleményét a drogokról (tea, kávé, cigi, alkohol, gyógyszerek, legális és illegális kábítószerek), majd “megalkottuk” az új drogtörvényt. :) Ezután önismereti játékok következtek: ki hogyan reagál csoporthelyzetekben, mennyire fontos számára a társas támogatás, mennyire tud ellenállni a csoport akaratának, mennyire vállalja fel a saját véleményét, mennyire enged egy vezető kéréseinek, mennyire igénye h egy csoporthoz tartozzon, stb. A kortárs kapcsolatok, a serdülőkori identitásformálódás és a kábítószerfogyasztás összefüggései ismertek. Gondolom, ezt annyira nem kell kifejtenem. Ha mégis, akkor kérésre természetesen leírom. :) Az alapítvány munkatársai úgy gondolják h a függőség elkerülésének leghatékonyabb útja az önismeret és a társas készségek fejlesztése. Ezzel maximálisan egyet tudok érteni. A legrövidebb és egyben legnehezebb szó a NEM. Ennek belülről kell jönnie. Nem csak mások felé, de magam felé is. Nem csak alkalmanként (nem megyek a haverokkal felszívni a harmadik csík spurit, ha már így se bírok megmaradni 5 másodpercnél tovább a fenekemen), de hosszútávon is (ha babát szeretnék, akkor nem szívok).

Mielőtt valaki azt gondolja h ellenzem a kábítószereket, nem erről van szó. Nem erről szeretnék most írni. :P Hanem arról h megint szembesültem azzal h a sok tárgyi tudás mellett mennyire nincsenek felvértezve a fiatalok az életben szükséges és elengedhetetlenül fontos készségekkel a nagybötűs Élethez. Az önvédelem az egyik. Erről egy korábbi posztomban érintőlegesen írtam. Nagyszerű írások találhatók az interneten a témával kapcsolatban. Meghagyom a területet a Jupitereknek :)

Visszatérve (hajlamos vagyok elkalandozni, bocsása meg nekem ezt a hibámat a kedves Olvasó), a beszélgetések kapcsán kiderült, mennyi hiányossággal küzdünk mi, magyar emberek. Arról h nincs pénz, kár beszélni. Gondolom, evidens :) Hiányzik a kommunikáció az érintett felek között (gyerekek, fogyasztók, szülők, pedagósusok, hatóságok, stb). Hatalmas a félre -és alultájékozottság a témával kapcsolatban. Hiányoznak azok a készségek, amelyek védenék a fiatalokat a buktatók ellen. Lehet h heti 4 matek óra helyett vagy mellé (mielőtt fellázad a Pedagógusok Érdekvédő Szervezete) önismeretet, pszichológiát, önvédelmet és még sorolhatnám, miket kellene tanítani. Sok értelme és haszna lenne. A “sportolj szabadidődben!” felkiáltás is ok, de aki szívni akar, az sport mellett is fog. Ez önmagában nem elég.

Rendkívül fontosnak tartok minden fiatalokat célzó, pszichoedukációs (“lélekoktató”) kezdeményezést. Ha az állam nem hajlandó ilyen téren működni, akkor alulról kell megpróbálni építkezni (társadalmi indíttatású programok, pl. alapítványok, önkéntes segítők, edzők).

Ami most van, az szerintem hosszútávon tarthatatlan. A bűnügyi statisztikák a valóságot még csak szeleteiben sem tükrözik. Az ideális család mint valami elérhetetlen utópia jelenik meg a sok válási statisztika között (a témában ajánlom Csernus összes könyvét [Dogma, A nő, A férfi, Ki nevel a végén?]- akinek nem veszi be a gyomra, annak nem). Rengeteg kutatás szól arról h a fiatalok mennyire magukra vannak hagyva a problémáikkal (többek között, iskolai agresszió és szerfogyasztás kapcsán mi is vizsgálódtunk két csoporttársammal a témában, egy következő posztban, ha lesz érkezésem, megírom majd a tanulságokat). Mi lesz a fiatalokkal, ha sem az iskolájuk, sem a családjuk nem védi, támogatja, segíti őket? Apukám szokta mondani enyhe cinizmussal h korcsosul az emberiség. Nem kell hagyni… Tágra zárt szemekkel nem lehet tiszta lelkiismerettel élni. Szerintem.

.

.

.

Azért gondoltam megírni mindezt, mert az utóbbi időben több kapcsolódó élmény ért: megismertem két, merőben különböző, de céljában hasonló kezdeményezést és gondolatébresztően hatottak rám. És ha legalább 1 ember is végigolvassa, amit fent összeírtam és utána elmereng két szép szeme a távolban 1 másodpercre, ahelyett h rögtön átkattintana a youporn-ra, akkor már megérte egy órán keresztül gépelni (akkora kocka leszek már lassan h elérem a gömb-levelt :D ).

Én köszönöm a támogatást mindenki részéről, a belém vetett bizalom mindenképpen motivál.

Címadó nóta: DSP – Társadalom klinika

24
Sep
09

Macis video

Ha már Szeged, akkor macis dárenbéz video by Hooded Arts :D :D :D Gme ugrabugrál. May contain traces of jugglers (Python és Jedy). ;)

Kötelező!

19
Jul
09

Mega Shark vs Giant Octopus

Ismét tudtam h nem kell csalódnom, Tzupira bármikor számíthatok: megmentette az életem ezzel a filmmel :D (lásd előző blog-bejegyzés). Powered by Youtube.

Azt azért meg kell említeni, hogy ez egy ZS kategóriás katasztrófafilm, amit mindenkinek látnia kell egyszer az életben. Egy kis teaser:

A sztori az vmi olyasmi h réges-régen megfagyott egy hatalmas polip és egy mégnagyobb cápa, majd ezek a globális felmelegedés miatt kiolvadtak (azttaaaa kiolvadt a megashark a global warmingtól LOL) és ez a cápalény beleharap egy Boeing-be… mert tud repülni. Tehát nem csak nagy, hanem még repül is. Boeinggel táplálkozó őshüllő (enyhe paradoxon-szagot érzek). Mega. Nagy. Ős. Csak sajnos nem szerepelnek a filmben Z kategóriás akciószínészek, mint Gery Busy és Dolf Lundgren

19
Jul
09

Celeb Tzupi

aki JungleBea jóvoltából megnyerte az Open Stage-et Gárdonyban, mert egyébként ismét az egykerósok nyertek – ezzzazzz, verhetetlenek vagytok srácok :D – hatalmasat alkotott úgy egyébként, szóval tátott szájjal néztük meg minden… :)

Itten. E.

Így 1-esekben és 0-ákban is gratulálok horizontugró EJC-klubos kedves ismerősömnek, aki a geometriai poi manipuláció nagy mestere (akár csak MC Escher a festészetben) :)

Puszi.




Follow

Get every new post delivered to your Inbox.